Een, twee, drie, vier - (tánc)lépések a beilleszkedés rögös útján

Mostanában úgy érzem, lassan végre levegőhöz jutok a stressztől, így nagy kíváncsian elkezdtem felderíteni tágabb környezetemet, és nekilátni a beilleszkedés nem könnyű feladatának.

Első lépésként nekiláttam tánciskolát keresni, szomorúan félbeszakadt laukriszes karrierem folytatására. Úgy gondoltam, ha már múltkor begyömöszöltem a balettcipőt a bőröndbe, ideje használni. Többváltozós egyenlet ez ugye, egyrészt stimmeljen a korosztály és a szint, aztán oda kell hogy érjek munkából, illetve ne franciául tanítsanak, hanem hollandul, hogy legalább annyit értsek belőle, hány lépés, és mégis jobbra-e vagy balra :D Az iskolák többsége így már a netes kutatómunkán elvérzett. Aztán jöttek az óranézések, ebből az egyik igen vicces (vagy inkább szánalmas) volt: beestem a 3 hete készülő koreográfiába, ahol is az oktató 5 perc múlva az első sorba vonszolt, majd végignéztem A Tavalyi Táncot (mert 1 volt ám évente) és megállapítottam, hogy itt parádésakat unatkoznék ott az első sor közepén. De azért úgy tűnik, rám mosolygott a szerencse, a másik suli egész ígéretes. A frappáns Jazzmijn névre hallgat (szójáték: jazz+enyém, és jázmin is egyben), profi a tanár, és mindenki nagyon kedvesen fogadott. Be is iratkoztam egy évre, itt nem cécóznak, nincs havibérlet meg ilyenek, előre kifizetsz egy évet, és akkor biztosan rendesen jársz órára. A kedves fogadtatásra visszatérve, itt tudni kell még, hogy ez Brüsszel mellett van Machelenben, azaz már „vidék”: nem hemzsegnek se a bevándorlók, se az EU-s diplomaták, és magyarok sincsenek minden sarkon - Brüsszelben a lakosságnak kb fele nem belgiumi eredetileg, itt viszont mindenki helyi. Így én kész egzotikumnak számítok, ráadásul ugye makogok valamennyit hollandul, ami pláne érdekes és talán kicsit mókás is nekik :D Jó arcoknak tűnnek egyébként, és nagyon élvezem az órákat. A stílus amúgy kb. jazzbalett, nem áll túl messze a Laukriszben tanultaktól, legalábbis eddig amikor épp nem értettem, mit kéne csinálni, akkor nagyjából eléltem abból, ami otthon rám ragadt :)

Aztán rezidenciám csinosítgatására is sor került, voltam az Ikeában. Kétszer is, mert elsőre túl magas bárszékeket vettem a pulthoz. Most már kezdek megelégedni a lakással, bár még találnom kell valaki szerencsést, aki összeszereli majd a fürdőszobaszekrényt.

Végül pedig elkezdtem a várossal is ismerkedni, most már „itteni lakos” szemszögből. Vasárnap volt egy 3 órás városnéző túra, amit a Bizottság szervezett nekünk, újoncoknak. Az első másfél órában folyamatosan szakadt az eső, aztán mikor páran feladták és hazamentek, gyönyörű napos idő lett. Láttunk pár múzeumot, jártunk az elegáns Sablon negyedben, ahol dizájner-csokiboltok vannak (vissza kell menni!!!), láttuk a régi középkori városfal egy darabját, meg persze a kötelező Grand Place-t és a még kötelezőbb pisilő kisfiút, aki csak mintha még összement volna mióta utoljára láttam. Most szólok, hogy nem érdemes megnézni, meg amúgy se fér oda az ember a turistáktól. Az id.vez. egy jó kedélyű flamand bácsika volt, sokat mesélt Belgium történetéről, meg hogy hogyan is alakult ki ez az egész káosz náluk: hivatalosan kétnyelvű ország (francia-holland), 1 német nyelvű résszel keleten, a főváros meg lényegében Európa – sőt, a világ – olvasztótégelye: a marokkói, kongói, török stb negyedektől pár utcára gazdag villanegyedek, vagy épp uniós üvegirodák, a 27 európai uniós tagállamból érkező tisztviselők ezreivel. Nekem néha az az érzésem, itt képtelenség kiismerni magát az embernek, olyan sokféle az egész.

Tetszik benne egyébként: a cuki németalföldi városi házak (amilyenben pl én is lakom :D), az art deco építészet, a sok park és tó, az hogy sehova nem BKV-zik (bocsánat, MIVB-ezik) az ember fél óránál többet, ja és a boltokban a választék: a kaja alig drágább mint otthon, ugyanakkor minőségi, ugyanez áll a ruhákra :) na és ugye sör és csoki minden mennyiségben, a legfinomabb fajtákból! Az pedig végképp megdobogtatja a kis szívemet, hogy két kedvencem, Amszterdam és London 2-2 órányi vonatútra van.

Nem tetszik: a belvárosban péntek-szombat éjjel térdig jár a szemétben az ember, a metrón nemcsak kéregetnek, de előtte ordítozva szónokolnak is egyet, a közbiztonság kritikán aluli (ha nem tudod, milyen kerületeket kell nagyívben kerülni, kb halott vagy), valamint az, hogy a város jelentős részén a francián kívül semmilyen nyelven nem beszélnek, nemhogy angolul, de még a saját másik államnyelvükön, a hollandon se. Ez a francia meg – bocsánat a kedvelőitől, ízlések és pofonok – végtelenül csúf nyelv szerintem :( egyelőre nem látom, mi tudna valaha is rávenni, hogy nekiálljak elsajátítani, így ilyen téren patthelyzet van. Ha szólnak hozzám, igyekszem mosolyogni, aztán majdcsak elintéződik valahogy a téma :)

Hát itt tartok egyelőre. Egyébként holnap lesz egy hónapja, hogy itt vagyok, és összességében jól elvagyok - ez persze elsősorban a munkának tudható be: nagyon élvezem, még ha néha túl nehéz is, mindent megér az az érzés, hogy végre azzal foglalkozom, amire mindig is vágytam. Ha erre nem itt lenne lehetőségem, akkor biztos hogy soha nem jutna eszembe ebbe a városba költözni, viszont ennek az ellenkezője is igaz: így, hogy emiatt itt vagyok, azért nagyjából egyéb téren is egész jól érzem magam. Sőt, kerek egy hónapos ittlétem megünneplésére holnap ha minden igaz, ismét megjelenik majd egy internetszerelő. Hmm, stay tuned for more stories.

Kis rémisztgetés tolmácsjelölteknek

A munka frontja elég kegyetlen a héten. Egyetlen szabad időszakom a csütörtök délelőtt volt, mikor is órákon át a délutáni ülés háttéranyagát tanulmányoztam; ebben szarvasmarha-szaruhártyán és csirkeszemeken végzett kísérletek leírása szerepelt, grafikus részletességgel. Rémülten oldalogtam be a kabinba, hogy mégis hogy fogok ebből a témából teljesíteni, de kár volt: erről a dokumentumról annyi szó esett, hogy „akkor elfogadottnak tekinthetjük”. Utána egész végig valami más anyagról dumáltak, amit nem kaptunk meg, így nem derült fény a tartalmára. Szószinten elvoltam, mert sikerült átkódolnom az ilyeneket, mint hogy a kilences módosítás második olvasatában a Bizottság kivel ért egyet, de hogy mi lehetett az alaptéma, az homály. Még jó, hogy egyébként az egyetlen szabad délelőttömön végig ilyeneket magoltam 3 nyelven, mint szaruhártya, felhám, szemkorrózió stb.

Ezek után másnapra növényegészségügy lett volna feladva, de hulla voltam, és cserbenhagyott a híres szorgalmam, sőt még csak nem is féltem eléggé ahhoz, hogy odapofozzam magam. A fenti eset után egész egyszerűen képtelen voltam nekiesni az újabb 100 oldalnak, tudván, hogy könnyen lehet: szó sem esik majd az egészről. Hát ezek után várható volt, hogy mára meg pont az kellett volna, ami az anyagban volt. Fonalféreg, károsszervezet-kockázat, mortalitás (mármint hogy milyen arányban pusztulnak el a kártevők). Egyetlen vigaszom, hogy kétnapos ülés, azaz holnap is ezek játszanak – mert ha még egy ilyen elborult témájú iratkupacot meglátnék a héten, komolyan nem tudom, mit tennék…

Hát, ez a hivatás a túlélésről szól (a tolmácsokéról, és néha a kártevőkéről is). Apropó: viszont éhen már biztosan nem halok, ma megjött a pénz =))) Már csak elkölteni nincs időm, de szerencsére közeleg a hétvége! Kitartás mindenkinek…

Péntek déli meglepetés, és az első szombat esti bulizási kísérlet

Azt hittem, már nem tudnak meglepni itt a kényeztető munkakörülmények terén, de mégis. Pénteken úgy alakult, hogy az ülés délutáni részére nem találtak 3 db magyar tolmácsot: konkrétan az egyik kolléganőt egész nap helyettesíteni kellett volna, de csak olyan helyettest találtak, akinek délután franciaórája volt, tehát elmehetett (nem ám, hogy ilyenkor nem mész órára, hanem maradsz dolgozni……..) Maradtunk volna ketten a hátralévő fél napra, és most nagyon kapaszkodjon minden tolmácskolléga: ketten nem lehetünk a kabinban, ha nincs 3 ember, hogy váltsa egymást, akkor felszámolják az adott kabint és kész, inkább nincs magyarra tolmácsolás. Akinek volt párszor szerencséje ilyen kérdésekhez, hogy „miért kell maguknak 2 tolmács? csak fél nap az egész!!!”, az csak bámul ilyenkor, némán.

Így aztán hirtelen péntek délben kitört a hétvége, ami szuperül sikerült. Szombat délután itt volt egy kedves barátnőm – laukriszeseknek: H.Dóriiii :) – látogatóba, aztán pedig eljött az első brüsszeli bulis este is. Nálam indult a party, 6-an voltunk, nagyon jó volt, igen élveztem, hogy végre saját lakásom van és tarthatok házibulit :) Ennek során az az ötlet született, hogy nézzük meg a Fuse klubot, ami „A Klub” Belgiumban, mondjuk a londoni Ministry of Sound vagy nálunk a Flört megfelelője lehetne. Eléggé elképedtem, hogy egy ilyen hely, ahol pl tegnap is világsztárok játszottak, micsoda egy környéken van, huhú, láttam már itt egy-két dolgot, de ez ütött… ráadásul végül be sem jutottunk, mert Paul Kalkbrennernek köszönhetően teltház volt. De végül kikötöttünk egy Galerie Louise nevű helyen, ahol hatalmasat buliztunk, szuper zenék voltak, és nagyon élveztük, hogy táncolunk végre – többünk elég rég járt már igazi buliban ugyebár :D

Az árak elég érdekesek, mert az aránylag normális helyekre aránytalanul magas belépők vannak, nyilván így szűrik a népet. Ugyanakkor a taxi meg nem drága, különösen úgy, hogy a sofőröket itt nemigen zavarja, hogy mondjuk 6-an vagyunk a 4 férőhelyre :D szóval voltak kalandos fejezetei az éjszakának, na.

Ja, dialógus hajnali 3 felé:

-         Do you live in Belgium?

-         Yes, I do.

-         Do you study?

-         No… I work… for the European Commission – mondom én, a naiv.

-         Whoooh!!!! Then YOU ARE RICH!!!!! – ordít fel addig kedvesnek tűnő beszélgetőpartnerem.

Ezen a témaválasztáson megütköztem, különösen, hogy addigra cirka 4 euró lapult a zsebemben, átutalásnak meg még mindig se híre, se hamva.

Jajj, azt sosem szabad megmondani, hogy hol dolgozol – világosít fel az a barátnőm, aki már 2 éve itt él, azaz tud valamit. Oké, ennyivel is okosabb vagyok. Fél óra sem telik bele, jön a másik kedves, hozzám hasonlóan újonc barátnőm egy töredelmes vallomással: „Na, én most hazudtam először… azt mondtam, hogy közgázt tanulok.” Hehehe, mondtam neki, hogy lennék a szaktársa, csak ha lehetne még valami emelt szintű matek specializációval, úgy érzem az lenne az igazi! :D

Már csak kicsit a munkáról, és az is jóóóóó hír =) Ja és az internetbekötésről, ami viszont tragédia...

Tegnap nagy sikerélményem volt: az ülésen elhangzott az első olyan német hozzászólás, amit elejétől a végéig megértettem. Legalább 5-6 mondat volt ám! :D Ma délutánra pedig – mivel kétnapos ülésre voltam beosztva, tehát tegnapról már ismerős volt a téma – eljutottunk oda, hogy voltak olyan pillanatok, amikor kimondottan élveztem a munkát. Na jó, azért rövid pillanatokra kell gondolni…

Nemrég jutott eszembe, hogy panaszkodok még egy sort a következő bejegyzésben, mégpedig arról, amit az utóbbi napokban tapasztaltam: itt teljesen természetesnek veszik, amikor csuklóból kivágok olyan dolgokat, mint kiadatás, 36. cikk szerinti bizottság, vagy szövetségi és tartományi szintű rendészeti együttműködés - mindez alap, miközben az, hogy mit nem tudok, az valahogy úgy tűnik, sokkal jobban érdekel mindenkit. Aztán végül mégsem panaszkodom, mert ma egy kedves kolléganő azt írta nekem a papírra, miután átadtam a mikrofont: „szép volt”. Bő egy hetes gyomorgörcs után bizony a világot jelenti az ilyesmi az embernek.

A munkán kívüli dolgokkal továbbra is egy helyben toporgok, részben mivel várom a beígért uniós pénzesőt, hogy végre mehessek az Ikeába, kicsinosítani a lakást, na meg persze a Body Shopba, kicsinosítani magamat =)

Ügyintézésileg az utóbbi időszak egyetlen lényeges eredménye, hogy elértem, ugyan ne kelljen már nekem mindjárt október elején Luxembourgba menni, mert hát hogy is mondjam a vonatra sincs pénzem, nemhogy a Hiltonban aludni - mint azt e-mailben ajánlották nekem a kiküldetést szervező okosok, akiknek valószínűleg elképzelésük nincs, milyen összeg ez annak, aki csak úgy idepottyan Magyarországról, és hetekig kell megélnie úgy, hogy még fizut sem kapott. Egész védőbeszéddel készültem az illetékesnek, de isteni szerencsémre egy nagyon rendes hölgyet fogtam ki, így végig sem kellett mondanom, már törölt is erről a luxusútról.

Egy gonddal kevesebb, de azért maradt elég. Említésre méltóak pl az internetbekötési szappanopera újabb fejezetei. Múlt héten vége lett a ramadánnak, hurrá, pénteken meg is jelent egy szerelő nálam. Már azt hittem, nemsokára lesz netem, ehelyett kiderült, hogy kinn az utcán el van vágva a kábel. Ez pedig a ház tulajdonosára tartozik, aki ezután be is ment a Base-hez („A” szolgáltatóhoz, akivel szerződtem). Ott kerekperec közölték, hogy a kábel a Belgacomé („B” szolgáltató, kb nálunk a volt Matáv megfelelője), és ők nem fogják tudni rávenni a Belgacomot, hogy azért javíttassa meg a kábelt, hogy nekem Base-es netem legyen, szóval szerintük menjek és szerződjek inkább a Belgacommal…….. magyarán elküldtek a konkurenciához, miközben van egy aláírt szerződésünk, és a modemük már ott figyel a polcomon. Érdekes ez a Belgium néha! Így most az egész idegőrlő történet elölről kezdődik „B” szolgáltatóval, de csak szeptember 29-én, akkor jön az ő szerelőjük… Ezt a frontot asszem kezdem feladni.

Viszont úgy tűnik, lesz egy klassz hétvégém végre: átugrik Londonból Dóri barátnőm, no meg kinéz valami buli is a bevezető tréningen megismert lányokkal. Jól fog jönni a lazítás, ahogy elnézem itt könnyű begolyózni :D

Még egy kicsit a munkáról, második rész

Akit a múltkori terjedelmes bejegyzés sem riasztott el az olvasástól, annak talán lett némi elképzelése arról, milyen nehéz dolgunk is van itt nekünk, EU-tolmácsoknak. Remélem, mindenki sajnált egy kicsit, mert ennek a bejegyzésnek a végén már úgysem fogtok.

Lássuk, mi jár mindezért cserébe.
Először is, elsőosztályú munkakörülmények. Egyszer Budapesten is volt alkalmam itteni tolmácsokkal együtt dolgozni, és emlékszem, hogy meglepődtem, amikor a technikusokhoz fordultak olyan igényekkel, hogy miért nincs még egy lépcsőfok a kabinfeljárókhoz, meg hogy az egyébként szobányi 3 személyes kabinból, amiben ott ketten dolgoztak csak, vigyék ki azt a dobozt (ami nem volt akkora, hogy bárkit igazán zavart volna).
Ma már értem, miért: nagyon más itt a színvonal. Már a kabinhoz vezető folyosón nagy betűkkel hirdetik, hogy ott tolmácsok dolgoznak és csendet kérnek. Van víz, az ülés anyaga bekészítve a kabinba. A berendezés a legkorszerűbb, el sem tudjátok képzelni, mi mindenre van szabály: a kabin páratartalma, az üvegablak mérete és a görgős székeken a görgők száma is megfelel a nemzetközi tolmácsszervezet ajánlásainak (nem vicc). Az asztal puha borítású, nincs zaj, ha leejtünk egy tollat. Minden épületben van egy tolmácsszoba, ahol gépek, internet és nyomtatók vannak csakis nekünk, sőt néhol pihenőszoba is, ahol csend van és kényelmes, hátradönthető karosszékekben lehet lazítani. Folytathatnám, de most talán ennyit.

Aztán ott van a munkaszervezés. Péter kedvenc szabálya volt egy korábbi bejegyzésnél, hogy túlóra NINCS, 5 perc túlfutáshoz is engedélyt kell kérniük. Ha elveszik az ebédszünetet, fél nap szabi jár. De ezen kívül arra is figyelnek, hogy ha valakinek adott napon Luxembourgba vagy máshova kell menni (mission), akkor előző este nem lehet sokáig beosztva, és másnap reggel sem kezdhet korán, sőt, nemhogy órákban mérve kevesebbet dolgozik, még plusz pénz jár az adott napért (a költségtérítésen kívül persze).
Magyarországi munkavállalók neuralgikus pontja következik: itt betegség esetén nem akkor néznek ferdén az emberre, ha otthon marad, hanem akkor, ha bemegy dolgozni. Engem pl úgy zavartak haza csütörtökön, hogy csak na. Ott szabadkoztam, hogy ezt az egy órát már igazán végigcsinálhatom, „nem akarok gondot okozni” (adjátok hozzá, hogy mi van azzal aki még próbaidőn is van ráadásul…) de itt az ilyesmi nem menő: menj haza azonnal, majd ők megszervezik a többit. 3 napnál nem hosszabb hiányzáshoz még orvosi igazolás sem kell, csak maradj otthon gyógyulni (mintha ez törvényileg otthon is így lenne, más kérdés a gyakorlat).
Szabadság: 24 nap, erre jönnek a kor szerinti szabadnapok, éééés az otthon távolsága szerintiek, azaz figyelembe veszik, hogy időbe telik hazamenni néha mondjuk Budapestre. Tehát több szabi van, mint máshol, miközben a javadalmazás lehetővé teszi, hogy ezt ne a másodállásában töltse az ember, hanem pihenéssel, utazással. Sőt, még az ünnepek körül sem kell elhasználni belőlük egy napot sem: olyankor bizottsági szünet van. Azaz december 22-én este BEZÁRUNK =) és január első napjaiig nincs munka, hasonlóan a húsvét is meg van toldva pár nappal.

És akkor ott vannak az egyéb lehetőségek. Ezeket még fel sem térképeztem teljesen, nyilván egy részük nem is most rögtön lesz aktuális. De azt már tudom pl., hogy lehet nyelvtanfolyamra járni – remélem, fogok is hollandra – majd több hónapot nyelvterületen tölteni, mielőtt az ember hozzáadja az adott nyelvet a kombinációjához, azaz dolgozni kezd róla. De lehet részt venni terminológiai munkában, tolmácsképző intézményekhez ellátogatni, besegíteni az oktatásba, sőt akár a vizsgáztatásba is, és még sok minden mást. Ja és lehet tanulni. Bármit. Többen végzik a jogot vagy a közgázt, netán a pszichológiát, de olyan is van állítólag, aki régészetet tanul – a Bizottság finanszírozásában! Hmm, még nem mertem szólni, hogy engem valami tánciskola érdekelne :D

Még egy kicsit a munkáról, első rész

Sajnos beteg lettem, köhögök és rekedt vagyok, minek következtében ma hazaküldtek és azt mondták, holnap se menjek be. Na jelentkezzen, akinek még ilyen munkahelye van! :D
Így most lett időm írni egy kicsit. Azon gondolkodtam mostanában, hogy nehezen tudom eldönteni, könnyebb, vagy nehezebb-e az itteni tolmácslét úgy am block, mint az otthoni. Eddig nagyjából arra jutottam, hogy van valami a mérleg mindkét serpenyőjében: maga a munka lényegesen nehezebb, míg a munkakörülmények (ideértve most a szervezést, szakmai és technikai feltételeket, az erkölcsi és anyagi elismerést) lényegesen jobbak.
Most mesélek még egy kicsit magáról a munkáról, részben nem tolmács olvasóim kedvéért is, a következő bejegyzésben pedig visszatérünk a körülményekre. Akit inkább a belga csokik és sörök, az itteni bulik, meg a tervezett szép flandriai kirándulásaim érdekelnek, az se pártoljon el az olvasástól, amint lesz módom ilyenekre, be fogok számolni róluk :))
Szóval a munka… A Bizottság Tolmácsolási Főigazgatósága egyben az Európai Tanács, a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság tolmácsszolgálata is. Ezeknél az intézményeknél több száz szakbizottság, albizottság és munkacsoport ülésezik rendszeresen, azaz minden nap több is. Hogy érzékeltessem: csak a Bizottságnak valami 70-80 épülete van, a hivatali negyed lényegében város a városban – a reggeli tévelygéseim, hogy mi merre, külön bejegyzést érnének meg :-/
Az ülések témája bármi lehet, pénzügyektől az állategészségügyön vagy épp az élelmiszercímkézésen át a büntetőjogig. Minden üléstípus rendszeresen visszatér, résztvevői pontosan tudják, mi volt az előző x találkozón, és mivel évek óta a saját 1 db szakterületükön dolgoznak, az az 50-100 szakkifejezés meg az a 15 betűszó semmi gondot nem okoz nekik.
Mi viszont minden egyes nap máshová vagyunk beosztva, és annyiféle ülés van, hogy egy kolléganőm becslése szerint egy év lesz, mire mindet legalább egyszer láttuk már. Még később jön majd az, amikor már elég lesz a reggeli (táp :D ld. előző bejegyzés) mellett átfutni a legfontosabb szavakat.

Amíg ide nem jutunk el, addig a következő a menetrend: este 7-kor hazaérünk hullafáradtan mondjuk a kiadatási parancsokkal foglalkozó ülésről (fejünkben 25 bűncselekmény egyenként 3 nyelven), és nekiesünk annak az 50 oldalas (bocs, 3 nyelvem van: 150 oldalas) dokumentációnak, ami az európai uniós szabadalmakról szól. Mert másnap már azt kell tudni, hogy az Európai Szabadalmi Hivatal rövidítése angolul EPO, németül EPA – míg az Európai Szabadalmi Egyezmény angolul EPC, németül meg EPÜ. Képtelenség alaposan felkészülni egy este alatt, de másnap a nap végére, pár kudarcélmény után azért már nagyon jól tudjuk az e-pé-akármiket. Kár, hogy a rákövetkező munkanapon ezekre senki nem lesz kíváncsi, mert oda meg kezdhetünk mondjuk 80-féle vegyi anyagot biflázni.

Minden egyes este nulláról indul az ember, amikor agyhalottan odaül egy új kupac háttéranyag elé, és elkezdi kibogozni, tudva: órái vannak arra, hogy tűzoltás-jelleggel átlássa a másnapi szakterületet, meg lehetőleg lehunyja a szemét is. Ezt jobb pillanataimban kihívásnak érzem, rosszabb pillanataimban meg embertelennek.
Az olyan napok végképp mazochistáknak valók, amikor délelőtt és délután két teljesen különböző ülésre vagyunk beosztva: ilyenkor 1 estére a fenti program kétszerese jut (attól, hogy egy ülés félnapos, nem feleannyi anyag lesz......)
Időnként egyébként szabadon is kell hagyni minket, azaz nem heti 5 nap szinkronozunk 8 órát. Félnapokban számolnak, átlagban hetente egy fél napunk szabad. Kis váltakozásokkal, azaz lehet olyan, hogy 5 napot végigdolgozik valaki, de akkor következő héten mondjuk egy vagy akár másfél napra nincs beosztása.
Mégis, összességében csak kicsivel dolgozunk kevesebbet, mint az otthon megszokott teljes munkaidő (pl. a volt fordítói állásom), és az a heti kb fél szabadnap ki sem teszi a felkészülésre fordított órákat. Mellé olyan típusú és nehézségű munkát végzünk, amit egy szabadúszó konferenciatolmács otthon havi 4-5, de több megbízás esetén is mondjuk csak 8-10 napon (a többin készül ezekre és pihen, netán mást dolgozik, mondjuk írásban fordít).

A harmadik tényező pedig, ami a stressz kiapadhatatlan forrása: itt több nyelvet várnak el. Otthon nyugodtan mérlegelhet az ember, hogy a gyengébbik idegen nyelvével milyen rendezvényt vállal, itt nem. Előre azt sem tudjuk, hogy melyik ülésen milyen nyelven mennyit fognak beszélni, ha netán a legnehezebb ülést végighadarják németül, nekem akkor is ugyanazt kellene tudnom produkálni, mint angolról. (Jajj.)
Így mindent összeadva azt kell mondanom, keményebb az itteni munka, de van azért a mérlegnek másik serpenyője is, ami cserébe jár mindezért – ezzel folytatjuk.

Első nap a kabinban - avagy tápot is kapunk?!

Eljött az első igazi munkanap is, egy erdészeti témájú tanácsi ülés formájában. Nagyjából úgy értékelném, hogy voltam és leszek sokkal-sokkal jobb is, időnként elvesztettem a fonalat, máskor viszont jól ment - a körülményekhez képest kihoztam a legtöbbet belőle.


Otthoni net híján a sarki vendéglátóipari egységben (Miklóstól vett szakkifejezés :D) próbáltam erdészetet tanulni, miközben 20 ír pasi nézett meccset mellettem, ordítozva (Eta: Korfu-feeling)! Aztán lett egy tisztességes megfázásom is, és a csemege: az ülésre két nagyon kedves és segítőkész, ugyanakkor franciás kolléganővel voltam beosztva, azaz vihettem nagyjából az összes angolt és németet, hurrá.

Dehát mindenért kárpótolja az embert, amikor úgy sétál be az Európai Tanácsba, hogy már nem tanulmányúton van – na jóóó, azok se voltak rossz idők :-P – hanem sokévi várakozás és tanulás után végre a világ legnagyobb tolmácsszolgálatánál dolgozhat.

Érdemes szót ejteni a munkaszervezésről és munkakörülményekről. Nem ritka az olyan ülés, ahol 10-20 nyelven van tolmácsolás, azaz a nyelvkombinációk száma ennek a többszöröse. Egész egység foglalkozik a tervezéssel: azzal, hogy melyik ülésre hány, milyen nyelveken dolgozó kollégát kell ahhoz beosztani, hogy flottul menjen a munka. Az ülés előtt kapunk egy táblázatot, amiből látszik, hogy ha mondjuk litvánul szólal fel valaki a teremben, és mi – az adott ülésre beosztott három magyar anyanyelvű tolmács – azt nem értjük, akkor melyik kabinra tudunk rákapcsolódni, hogy a megadott kollégákat hallgatva biztosítsuk a magyarra tolmácsolást. Mint a suttogós játék: amit egy kolléga kihagyott vagy elrontott, az a másiknál már úgy marad, vagy legfeljebb tovább romlik :D Na de itt olyan profik dolgoznak (amilyen én még messze nem vagyok), hogy minimális az információveszteség. A régebbi tagállamok tolmácsfülkéiben ülnek olyan „régi motoros” kollégák, akik higgadtan szinkrontolmácsolnak 6-8 vagy még több idegen nyelvről az anyanyelvükre, sőt, közben újságot olvasnak vagy kötögetnek :D Én az ilyet csak csodálni tudom!
Igazi hálót képeznek a nyelvpárok, és a gyors hozzászólásoknál nagyon kell figyelnünk, hogy melyik kollégának érdemes épp dolgozni (azaz van-e, aki közvetlenül érti a teremben elhangzottakat), és kire kell kapcsolni, ha közvetítő nyelvre van szükségünk.

A kabinok szobányiak, és bámulatos, milyen részletekre figyeltek oda a kialakításuknál. Az, hogy van levegő, óriási az asztal, 3-an vagyunk egy kabinban és kényelmesen elférünk, alap. De pl több monitoron is látható közelről, aki a teremben épp beszél. És ami nekem különösen tetszett: amelyik kabinban be van kapcsolva a mikrofon, annak az ajtaja fölött kívül ég egy piros lámpa (mint a röntgenvizsgálókban :D ) azaz senki sem fog csak úgy berontani.
Túlóra pedig NINCS. 10-től este fél 7-ig lehet értekezni, másfél óra ebédszünettel. Állítólag ha fél 7-et üt az óra, és még 4-5 záró mondatot el szeretnének mondani, engedélyt kell kérni a tolmácsok főnökétől; ő közölheti, hogy öt percük van, utána a tolmácsok elhallgatnak. Ha pedig netán elveszik az ebédszünetet, akkor cserébe fél nap szabadság jár nekünk. Elgondolkodtató!!!
Mulatságos visszagondolni azokra a címeres megbízásokra a magyar piacról, amikor düledező a kabin (ha van), suttogó tolmácsolást kérnek 6 embernek, nem használnak mikrofont, nincs váltótárs vagy épp felkészülési anyag, a helyszínen derül ki, hogy nem is fél nap lesz hanem egész, stb stb stb…

Itt ilyesmi nem fordulhat elő: a munkakörülmények bőven ötcsillagosak.
Olyannyira – most jön a slusszpoén a kitartó olvasóknak – hogy egy ponton úgy tűnt, még reggelit is adnak. Ugyanis az egyik kolléganő azzal a kérdéssel jött be a kabinba, hogy kaptunk-e már tápot. Mondtam, hogy még nem, és lelki szemeim előtt meg is jelent egy friss croissant. Sokkal később derült ki teljesen véletlenül, hogy táp = tárgyalási álláspont :D

Hát igen, az a legjobb az egészben, hogy itt percenként tanul valami újat az ember.

A kezdetek folytatása: vészesen romló helyzet és terápiás sörözés

Az új belépők tréningjének második napja igen kellemes volt: kis csoportokban beszélgettünk arról, hogy milyen változásokkal jár az itteni munkakezdés, kinek mi a legnagyobb parája a dologgal kapcsolatban, milyen tippeket tudunk egymásnak adni - vak vezet világtalant alapon - és hogy viszont milyen jó sokszínű és soknemzetiségű munkakörnyezetünk lesz. Pl felírtuk egy táblára, ki milyen nyelveken beszél, meg mit fog itt csinálni, aztán örültünk neki :-D Az egésznek a végén pedig volt egy kis pezsgős-snackes fogadás.

Nos, ehhez képest éles kontrasztot képezett a péntek. Ez a nap volt hivatott arra, hogy az össznépi tréning után megismerkedjünk saját szervezeti egységünkkel, esetemben a Tolmácsolási Főigazgatósággal, valamint elintézzünk néhány tucat adminisztratív ügyet, a belépőkártyáktól a tisztviselői személyi igazolványon át a kifizetések igényléséig, sőt a nap végén főnökünk irodájában is kellett tennünk egy látogatást.
Azt a káoszt, amit az egyes állomásokon találtunk, lényegében lehetetlen jellemezni. Az már reggel kiderült, hogy az új tolmácsok jelszavai nem működnek, és nem tudni, mikorra javítják meg a rendszert - tehát ha szerencsénk van, még megtudjuk estig, hogy hova vagyunk hétfő reggelre beosztva, és esetleg a készülési anyaghoz is hozzáférünk. Ha nincs szerencsénk, akkor nem.
A következő pofon a pénzügyi részlegen ért: mindennemű költözési költségtérítést októberben fognak kifizetni, sőt, szeptemberben a fizetést se kapjuk meg, mert azt már "nélkülünk" bérszámfejtették. Itt egyébként 3-unknak 3 külön irodában intézték az ügyünket, és kb. 1 olyan dolgot nem tudtunk azonosítani utólag, amiről mindannyiunknak ugyanazt mondták volna. Nekem pl. legalább olyan papírt elém toltak, hogy kérek-e előleget, volt akinek ezt sem. Akiknek családi pótlékot is intézni kellett, azoknál meg végleg el volt veszve minden ügyintéző. Mondom, olyan fejetlenséget kell elképzelni, ami korábban teljesen meghaladta volna a képzelőerőmet.
A K.O. pedig az volt, amikor kiderült, hogy végre működnek a jelszavaink, és kedves főnökünk irodájában megtudtuk, hogy a programunkba bevéstek fejenként 2 db, egyenként 3 napos luxembourgi tanácsi ülést októberre, amihez nekünk kell előre kifizetni a szállodát (és majd 2 hónap múlva térítik). Ezen a ponton kb sápadtan leestem a székről - anélkül hogy ezen az oldalon részletes panaszáradatba fognék, legyen elég annyi, hogy nagy a gáz.

Olyan ideges voltam, hogy majdnem nem mentem este sehova, de aztán mégiscsak odabaktattam a tréningen megismert magyar lányokkal esedékes sörözésre. Nem bántam meg, sőt, kifejezetten megnyugtató volt, hogy mindenki ugyanilyen sztorikkal jött az első napról, azzal kezdtük hogy jól kibeszéltük ezeket. Így öt perc múlva már mosolyogtunk is, és ahelyett, hogy mit (nem) eszünk 3 hét múlva, inkább a málnás sörre koncentráltunk :-)

Na de most megyek tanulni, hétfő reggel vár az első, konkrétan erdészeti témájú ülés...

A kezdetek kezdetei

Vasárnap reggel – ennek a fantasztikus nyárnak egy csapásra véget vetve – megérkeztem Európa szívébe és elfoglaltam új rezidenciámat. Szép kisutcában lakom pár lépésre az uniós intézményektől, ahogy Bori tolmács-csoporttársnőm megjegyezte, még magassarkúban is besétálhatok majd és a hajam se fújja szét a szél :-) Szakavatottaknak: a Berlaymont épület feletti utcában. A lakosztály egyébként egy régi, tipikus németalföldi ház 2. emeletén van, meseszép, belső kertekre néző terasz tartozik hozzá. És ha mindez nem lenne elég a jóból: a szélrózsa bármely irányába elindulva ír pubokba botlik az ember, hmm :-P

A tulajdonosok, akiktől bérlem a lakást, egy svéd hölgy és olasz párja. Hmm, jó páros lehetnek, Európa két végéből :-D mindenesetre nagyon segítőkészek, itt vártak vasárnap és egész nap magyaráztak nekem, kár, hogy közben a kóma kerülgetett a hajnali 3-as kelés miatt.

Az első napok kb azzal telnek, hogy ismerkedem a háztartási gépekkel (nem ér kinevetni!), valamint párhuzamosan igyekszem jutni valamire azzal a néhány tucat intéznivalóval, ami fennforog. Egyes dolgokhoz sok türelem kell, ilyen pl az internet. Elvben 2 héten belül kötik be, de most épp ramadan van, ami szinte az összes szerelőt érinti, így bő 3 héttel kell számolni, de nem is tudnak konkrétat mondani. Parádés, az jutott eszembe, hogy majd bemondom a mikrofonba a T. delegációnak: most ramadan van és ezért nem értem miről van szó, mert nem kötötték be a netemet, az ír pubban meg van ugyan wifi, de ott mégiscsak képtelenség tanulni. Szerintem értékelnék ezt a frappáns magyarázatot!

Ma megvolt az első nap a Bizottságnál - annyira azért nem volt izgalmas, mint hinné az ember, mert egész nap előadásokat hallgattunk, mi lelkes újoncok, úgy pár százan, változatos témákban: az adminisztratív ügyektől a munkahelyi belső internethálózaton át egészen odáig, hogy milyen szemetet milyen színű zsákba kell dobni, meg hogy bármilyen büszkék vagyunk hogy végre itt dolgozunk, ne úgy mászkáljunk az utcán, hogy lobogtatjuk az EU-s kitűzőnket (mert még gazdagnak néznek és kirabolnak).
Az elhangzottak egy része kínai volt (az uniós bürokrácia rejtelmei... egyszer majdcsak kiderül, mi merre…), más részére már rég rá kellett jönnünk (lakásbérléssel kapcsolatos tanácsok - eső után köpönyeg), de azért volt, ami hasznos volt.
Egyébként reggelivel vártak minket, ami rendes tőlük :-) A nap poénja pedig: a mellém ülő lánnyal hosszú percekig beszélgettünk angolul, mire rájöttünk hogy mindketten magyarok vagyunk, majd bevallotta, hogy ő engem lengyelnek gondolt :-D
Hát igen, ez egy izgalmas és sokszínű város, annyi bizonyos. Folyt köv, legyetek jók - vagy rosszak!!! :-P