2010. szeptember 4., szombat

A kezdetek folytatása: vészesen romló helyzet és terápiás sörözés

Az új belépők tréningjének második napja igen kellemes volt: kis csoportokban beszélgettünk arról, hogy milyen változásokkal jár az itteni munkakezdés, kinek mi a legnagyobb parája a dologgal kapcsolatban, milyen tippeket tudunk egymásnak adni - vak vezet világtalant alapon - és hogy viszont milyen jó sokszínű és soknemzetiségű munkakörnyezetünk lesz. Pl felírtuk egy táblára, ki milyen nyelveken beszél, meg mit fog itt csinálni, aztán örültünk neki :-D Az egésznek a végén pedig volt egy kis pezsgős-snackes fogadás.

Nos, ehhez képest éles kontrasztot képezett a péntek. Ez a nap volt hivatott arra, hogy az össznépi tréning után megismerkedjünk saját szervezeti egységünkkel, esetemben a Tolmácsolási Főigazgatósággal, valamint elintézzünk néhány tucat adminisztratív ügyet, a belépőkártyáktól a tisztviselői személyi igazolványon át a kifizetések igényléséig, sőt a nap végén főnökünk irodájában is kellett tennünk egy látogatást.
Azt a káoszt, amit az egyes állomásokon találtunk, lényegében lehetetlen jellemezni. Az már reggel kiderült, hogy az új tolmácsok jelszavai nem működnek, és nem tudni, mikorra javítják meg a rendszert - tehát ha szerencsénk van, még megtudjuk estig, hogy hova vagyunk hétfő reggelre beosztva, és esetleg a készülési anyaghoz is hozzáférünk. Ha nincs szerencsénk, akkor nem.
A következő pofon a pénzügyi részlegen ért: mindennemű költözési költségtérítést októberben fognak kifizetni, sőt, szeptemberben a fizetést se kapjuk meg, mert azt már "nélkülünk" bérszámfejtették. Itt egyébként 3-unknak 3 külön irodában intézték az ügyünket, és kb. 1 olyan dolgot nem tudtunk azonosítani utólag, amiről mindannyiunknak ugyanazt mondták volna. Nekem pl. legalább olyan papírt elém toltak, hogy kérek-e előleget, volt akinek ezt sem. Akiknek családi pótlékot is intézni kellett, azoknál meg végleg el volt veszve minden ügyintéző. Mondom, olyan fejetlenséget kell elképzelni, ami korábban teljesen meghaladta volna a képzelőerőmet.
A K.O. pedig az volt, amikor kiderült, hogy végre működnek a jelszavaink, és kedves főnökünk irodájában megtudtuk, hogy a programunkba bevéstek fejenként 2 db, egyenként 3 napos luxembourgi tanácsi ülést októberre, amihez nekünk kell előre kifizetni a szállodát (és majd 2 hónap múlva térítik). Ezen a ponton kb sápadtan leestem a székről - anélkül hogy ezen az oldalon részletes panaszáradatba fognék, legyen elég annyi, hogy nagy a gáz.

Olyan ideges voltam, hogy majdnem nem mentem este sehova, de aztán mégiscsak odabaktattam a tréningen megismert magyar lányokkal esedékes sörözésre. Nem bántam meg, sőt, kifejezetten megnyugtató volt, hogy mindenki ugyanilyen sztorikkal jött az első napról, azzal kezdtük hogy jól kibeszéltük ezeket. Így öt perc múlva már mosolyogtunk is, és ahelyett, hogy mit (nem) eszünk 3 hét múlva, inkább a málnás sörre koncentráltunk :-)

Na de most megyek tanulni, hétfő reggel vár az első, konkrétan erdészeti témájú ülés...

4 megjegyzés:

  1. Mindenesetre kicsit furcsa, hogy EU-szinten a fejetlenség ekkora nagy. Lehet, hogy túl nagy falat nekik pár száz új munkatársat menedzselni egy ekkora hivatali rendszerben? Hát, igen, a szokásos "bürokrácia átka". De fel a fejjel, a sörözés az egyik legjobb segítség. :)

    VálaszTörlés
  2. És mindezeket nem tudták volna előbb is megosztani veletek? Mi van, ha egyszerűen NEM tudod kifizetni ezeket a dolgokat??? És akkor te még egyedül mentél, nem három gyerekkel a nyakadban...

    VálaszTörlés
  3. Igen, épp hétfőn készülök feltenni a kérdést, hogy mi lesz a következmény, ha nem tudok megjelenni Luxembourgban. Gondolom sejtitek milyen jó hétvégém van, miközben a hétfői bevetésre kéne koncentrálni.

    VálaszTörlés
  4. Hát az várható volt, hogy nem lesz egszerű. De hogy nincs egységes tájékoztatás és 3 embernek nem bírták ugyanazt-vagy legalább hasonlót-elmondani, azért elég kiábrándító. De lényeg, hogy már legalább van kivel kidumálni a dolgokat, mégha a helyzetet nem is oldja meg. Kíváncsian várom a folytatást, ez a luxembourgos dolog nagyon övön aluli!!!!

    VálaszTörlés