Köszönöm, lányok!

Történt, hogy tegnap eljött a nap, amikor papíron megszűntem huszonévesnek lenni. Persze csakis papíron, mert lélekben még odébb lesz ez a pillanat (már ha egyáltalán felnövök valaha, egyelőre még reménykedem, hátha mégsem lesz muszáj). Na de mindegy, a lényeg, hogy tipikus brüsszeli nap virradt rám, szakadó esővel és vámügyi együttműködési munkacsoporttal. Amin ráadásul Head of Team voltam, azaz már egy órával az ülés előtt ott kellett szaladgálnom, mint póknak a falon. Miközben a nyelvi táblázatok nyomtatásával küzdöttem, összefutottam egy végtelen kedves kollégámmal, és panaszkodtam neki futtában, hogy nem tud-e olyan szabályról véletlenül, hogy a születésnapján nem lehet az embert ilyen sef de izének beosztani. Nevettünk egyet, aztán az egészről el is feledkeztem, egész az ebédszünet végéig. Baktatok vissza a kabinba, és mit látok?! Egy sárga tulipáncsokrot, egy doboz csokit, és az üzenetet: „Boldog szülinapot, kedves sefdekip!”

És ez csak a kezdet volt. Este átjött hozzám a Beus és a Fruzsi, két tündér barátnőm, akik szintén elkápráztattak: Fruzsi először is főzött indiai szószos csirkét rizzsel, na mióta birtokba vettem ezt a konyhát, még itt ilyen finomság nem készült :D aztán kaptam ajándékot is, na és végül még előhúzott egy saját készítésű, mandulás-marcipános-gyümölcsös tortát. El sem akartam hinni : )

Adtunk belőle a felettem lakó francia lányoknak is, akikkel jóban vagyok, na meg vittem Mariának is kóstolót (tulaj, a földszinten). Mikor meghallotta, hogy szülinapom van, kezembe nyomott egy üveg Proseccot, szóval végül felhívtam őt is koccintani. És ha ez a sok jó nem lett volna elég, akkor jöjjön a hab a tortán, Maria megjegyzése hozzám és a barátnőimhez: „It’s good that you are the same age.”* Ugye-ugye, mondtam én, hogy a lélek a lényeg?! Na meg a jó hidratáló krém ;-)

 

*Ők ugyanis pár évvel fiatalabbak... ...papíron!!! :D

Rohangálás a színfalak mögött: a Head of Team csodás feladatköréről

A magyar elnökséggel járó, eddig emlegetett stresszmennyiséget is lehet ám fokozni még. Konkrétan úgy, ha az ember nemcsak tolmácsolni van beosztva egy adott ülésre, hanem Head of Teamnek is. Ennek a pozíciónak nem létezik magyar megnevezése, leggyakrabban az ékes (?) francia „sef de kip” használatos (valahogy másképp kell persze írni). Na ez aztán a hálás feladat, bárhogy is hívjuk. Lényege, hogy adott ülésen ő a kapcsolattartó az elnökség és a delegációk közt egyfelől, valamint a beosztott tolmácsok és a Planning osztály között másfelől. Az illető felel azért, hogy a tolmácsolással minden rendben legyen, és mind a delegációk, mind a tolmácsok nagy megelégedéssel zárják a napot (muhahaha….)

Ez kismillió összetevős történet. Először is be kell szerezni azokat a táblázatokat, amik a nyelvkombinációkat tartalmazzák; ezek bizonyos épületekben a portán találhatók, bizonyos épületekben a Head of Teamnek kell kinyomtatni őket, bizonyos épületekben pedig még tolmácsszoba és nyomtató sincs, oda valahogy oda kell varázsolni őket. Aztán az ülés előtt ezeket ki kell osztani 2 emeleten 22 kabinba (túracipő ajánlott). Közben jönnek a telefonok a Planningtől az aktualitásokat illetően, ezekkel is a Head of Teamnek van dolga: múltkor pl a finn delegációt kellett levadásznom, és sűrűn elnézést kérni, amiért hirtelen az egész finn kabin influenzás lett és nem sikerült finn tolmácsolást biztosítanunk. Eközben csevegni illik az elnökkel is ám, akit persze művészet elkapni, mert az ülés előtt egy perccel érkezik, és egész csapat dongja körül. Ha mégis sikerül, akkor esetleg eszébe jut, hogy szeretne anyagot adni a tolmácsoknak, na lehet rohanni fénymásolni, meg újabb kört futni azokba a kabinokba, ahol ül magyaros. Első ilyen napomon ekkorra az is kiderült, hogy a portáról beszerzett táblázatok nem jók, mert az utolsó percekben változott meg a csapat és ezzel a nyelvkombinációk is, nosza irány a tolmácsszoba, nyomtassunk újat. Papír persze a felénél kifogy, gyorsan pótolni, aztán lefutni a harmadik, ismét 22 kabinos kört. Közben persze elkezdődött az ülés, szóval mindenütt nagyon örülnek, mikor a bekapcsolt mikrofonjuk mellett beront az ember. Az, hogy az ülés előtt nincs egy perc csendes nyugalmam a dokumentáció fölött, még hagyján, de mire kifulladva beérek a magyar kabinba, már a fonalat felvenni is szép feladat, pedig ha jó sokáig rohangált az ember, addigra már épp rá is került a sor. Nekifogok tolmácsolni, csak most kettő helyett háromfelé figyelek: hallgatok, beszélek, és a magyar kabin üvegén túlra tekintve pásztázom, minden rendben-e a delegációkkal meg a tolmácsokkal, főleg, hogy megvan-e mindenki. Ha mondjuk a dán delegáció nem érkezik meg, vagy épp távozni készülődik, fülhallgatót leszaggatni magamról, kirontani, és többoldalú tárgyalásba fogni a kollégákkal és a Planninggel arról, hogy hazamehet-e a dán kabin. Emellett, ha bármely más kabinból valaki mondjuk hasfájást kap, szintén hozzánk fog berontani, hogy hadd menjen már el. Nem szólva a szabadúszó kollégákról, akiknek egyszer csak megy a gépük - homály, hogy ilyenkor pótolni kell-e őket vagy mi van. Amikor pedig végre mi is hazamentünk, akkor záróakkordként következik az ülésről szóló jelentés kitöltése.

És akkor ezek még a rutinszerű feladatok. Ezeken kívül a Head of Team könnyen két tűz közé kerülhet, mivel az ő vállát nyomják pl olyan kérdések, hogy mi legyen, ha az elnök tovább akarja tartani az ülést – maradunk még pár percet szívességből vagy sem? Ha igen, akkor az elnök és a delegációk örülnek, ha nem, akkor a kollégák. Másik felek adott esetben bosszankodnak, ha olyan kedvük van, panaszt tesznek. Mennyire relatív (sok) minden: egy-egy Head of Teamként eltöltött nap után valódi felüdülés "csak úgy" bemenni a kabinba, és hátradőlve értekezni egy kicsit szinkronban mondjuk az áfa vagy épp a határőrizet rejtelmeiről.

A Head of Team feladatkörről volt szerencsém decemberben végighallgatni egy egésznapos képzést. Mivel kellően tartottam a dologtól, szépen gyöngybetűkkel végigjegyzeteltem, mintha csak ettől reméltem volna, hogy elkerül a balsors és nem krepál be majd a nyomtató, meg nem lép le valamelyik kabin legénysége úgy, hogy nem veszem észre. Egy másik újonc kolléganőmnek nem volt akkora szerencséje, hogy beosszák erre a képzésre, így megszántam és kölcsönadtam neki fénymásolásra a jegyzetemet. Pár hét múlva mit hallok: már az egész magyar kabin lemásolta, és tapasztalt, profi kollégák jönnek sorban megköszönni, hogy közkinccsé tettem, mert hogy ők ebből mennyi hasznos dolgot tanultak :) Csak a Planning fülébe ne jusson, hogy én ilyen mértékadó forrás vagyok Head of Teamségből, mert még gyakrabban kezdik majd rám osztani ezt a hálás melót, és a végén kénytelen leszek én is felhasználni a jegyzeteimben található legfontosabb információt: ha egy héten netán kettőnél többször osztanak be ilyennek, akkor jogunk van telefonálni és kikérni magunknak a dolgot. Na ez az egy biztosan nem fogja elkerülni a figyelmemet!

Magyar elnökség a tolmácskabinból nézve

A múltkori részben emlegetett reflektorfényből bőven jut nekünk, a Tanács tolmácsainak is, de mi ám nem csak úgy sütkérezünk benne kedvünkre, örülve a kékkúti víznek a fülkében, hanem még keményebben dolgozunk, mint eddig.

Az elmúlt pár hónapban nagyjából hozzászoktam egy stressz-szinthez, na most szinte olyan, mintha megint elölről kezdtem volna; illetve hozzászoktam a kabinban egy fajta munkamódszerhez-megosztáshoz, ami most gyökeresen felborult.

Tudni kell, hogy a tanácsi üléseken az elnök beszél legtöbbet. Eddig belga elnökség volt, azaz hollandul vagy franciául volt a nap nagy része, azzal a következménnyel, hogy reléből kellett dolgozni (hacsak nem volt köztünk éppen valaki aki ezekről képes tolmácsolni), kényelmesen húszpercenként váltottuk egymást. Nyugodtan pihenhettünk vagy kimászkálhattunk amikor épp nem dolgoztunk, a magyar delegáció meg ült ott szépen csendben: vagy hallgatott minket, vagy nem, nem kalimpált túlzottan, ha elcsúszott egy-egy fél mondat, és legfeljebb röviden szólt hozzá a témához – ezt ugye az idegen nyelvre (is) dolgozó kolléga letolmácsolta, aztán ment minden a maga útján tovább.

Most viszont teljesen megváltozott a munkamegosztás. Mivel a napnak cirka fele magyarul van, kemény hónapokat élnek a B-nyelvesek (magyarról pl angolra). Ha a magyar kabinban egyedül van ilyen kolléga, akkor ő esetenként váltás nélkül nyom egy-két laza órácskát idegen nyelvre vámügyi, halászati vagy bármi egyéb könnyed témában. Ráadásul a többi kabinban ugye elvétve akad bárki, aki magyarról bármi másra képes lenne tolmácsolni, azaz B-s kollégáink nem csak a hallgatóságnak beszélnek, hanem relét adnak úgy 15-20 másik csapatnak, akik belőlük dolgoznak tovább németre, észtre, bármire… Nagy álmom, hogy itt is elismerjék az angolomat B-nek, de ezt a terhelést elnézve nem bánom, hogy a magyar elnökség utánra marad a megvalósítása.

A B-re dolgozó kollégáknak a fenti móka egy-egy napra nagyjából elég is, ami azt jelenti, hogy idegen nyelvről magyarra mi többiek szolgáltatunk mindent, a magyar elnök pedig ugye minket hallgat. Ennek a velejárói mindjárt az első nap kiderültek: azonnali kudarc- és sikerélmények féléve elé nézünk. A delegációk hozzászólásaival ugyanis az elnöknek tennivalója van: jegyeznie kell, kompromisszumos megoldást kell találnia a különböző álláspontokra, és azt be kell vezetnie a készülő szövegbe. Ha nem sikerül reprodukálnom az üzenetet, az elnök visszakérdez, amiből cirka 120 küldött és tolmácskolléga rögtön leszűri, hogy nyilván bakizott a magyar tolmács. Még szomorúbb, hogy ha én elsőre nem értettem meg Ausztriát, akkor sajnos a második kísérlet még kevésbé ígéretes, mert a küldött ugyanabban a csodaszép alpesi dialektusban fogja elismételni magát, csak akkor mellé már az is elvonja a figyelmemet, hogy el akarok süllyedni közben.

Vigasztaló azért, hogy ennek az ellenkezője is igaz: ha valamit szépen sikerült megfogalmazni, megfelelő szakkifejezésekkel, vagy egyszerűen csak hangzatosan, az is kiderül az elnök reakciójából. Ha visszahallom, amit mondtam, az hatalmasat lendít az önbizalmamon („huhh, akkor jóóóó volt!!!”).

A magyar elnökség a munkánknak egyfajta durvább verziója tehát: nagyobb a tét, és minden pillanatban látványosat lehet hasalni, bár ha jók vagyunk, még nagyobb a sikerélmény. Nem csoda, hogy egyes kollégák már most hétre lebontva számon tartják, mennyi is van még hátra ebből a reflektorfényből.

Amilyen lendülettel folynak most a dolgok, június végére jó eséllyel a magyar tolmácsolásra szánt büdzsé is elfogy. Nyár közepén úgy vissza fog esni állítólag a munka, hogy a kollégák már mondogatják: nyissunk majd kürtőskalács-sütödét, vagy lángosozót. Vonzó ötlet, de túl jól ismerem magam... hiányozna az adrenalin.

We Are President :)

Az első álmatag januári héten még mindössze egy 2 órás sajtótájékoztatón nyílt alkalmam tolmácsolni, bár azokban a napokban munkából ez is bőven elég volt – pláne, hogy mindjárt maga Barroso úr, a Bizottság elnöke tartott beszédet.

Amint lett ajtóm és újra birtokba vettem csodás kis otthonomat, teljes gőzzel beindult a magyar elnökség. Gyors összefoglaló a témában kevésbé jártasak kedvéért: ez azt jelenti, hogy az Európai Tanácsban, ahol a tagállamok képviseltetik magukat, minden ülésen a magyar delegáció elnököl, azaz irányítja a munkát. Legyen az akár munkacsoporti szint, ahol a jogszabály-előkészítő munka folyik, akár miniszteri szint, akár pedig az állam- és kormányfői csúcstalálkozók, Magyarország mindegyiken központi szerepben van egészen június végéig.

A brüsszeli magyarság ennek megfelelően örül, hiszen végre neki is jut itt egy kis reflektorfény. Ez egészen sokszínű, és lépten-nyomon megtalálja az embert. A pisilő kisfiú szobra például nyárig bizonyos napokon magyaros ruhába öltözik: január 3-án a huszárjelmezzel kezdte, de lesz még juhász is, vagy valami hasonló. A Malév-gépek, sőt a Ferihegyi repülőtér is büszkén hirdetik, hogy bizony mi vagyunk az elnök, a Tanácsba látogatókat pedig a magyar dekoráció fogadja. Ez egyrészt áll egy kultúrtörténeti szőnyegből, vagy inkább linóleumból :D amin királyaink, találmányaink, művészeti alkotásaink sorakoznak, a rovásírástól Vasarelyig. Másrészt van egy olvasósarok, ahol magyar klasszikus zene szól, és magyar könyveket lehet olvasgatni angolul. A kabinban pedig örömmel fedeztük fel a Kékkúti Theodora ásványvizet :)

Zárójeles megjegyzés: azért Belgium persze Belgium marad - a Tanács épületén (kívülről) állítólag azért nincs fenn a magyar dekor, mert annyi hó esett, hogy nem tudták feltenni. Az „annyi hó” az itteni mércével lehetett vagy 5 cm, és 2 hete elolvadt ugyan, de a magyar logó még mindig sehol.

Nekünk, magyar tolmácsoknak a reflektorfény persze az eddigieknél még izgalmasabb munkát hozott, ennek lebilincselő részleteiről majd a következő részben mesélek. Mindenesetre ma este előre ittunk a medve bőrére: főnökünk úgy gondolta, elnökségünk tiszteletére vacsorázzunk egyet. A Gulyás Csárda magyar étteremben voltunk - igen, úgy tűnik, itt ilyen is van, ha valaki netán töltött káposztára vagy hasonlókra vágyna (igen Janka, pálinka is van!!!). Az est fénypontja a csirkepaprikáson és a meggyes rétesen kívül az volt, amikor a cigányzenész hegedülni tanította dán kabinfőnökünket. Nagy kár, hogy senki nem mert videózni :D

BÚÉK, azaz betörésmentes új évet kívánok!

Ott hagytam abba valamikor december derekán, hogy minden szép és jó: a hóesés csodás, finom a forralt meggysör és különben is mindjárt irány haza az ünnepekre. Ezek csodásan teltek egészen december 30-áig, amikor távollétemben sikerült megismerkednem a legendás - lényegében nem létező - brüsszeli közbiztonsággal.

Épp indulni készültem az előszilveszteri buliba, amikor jött a telefon Mariától (a lakástulajdonosom, a ház földszintjén lakik), hogy betörtek hozzám. Vitték a laptopot, a webkamerát és a vadiúj profi fejhallgatómat - mást szerencsére nem találtak, de felforgatták a lakást, és a fő gubanc: úgy törték fel az ajtót, hogy a fél ajtófélfa is leszakadt, zárhatatlan, cserélni kell.......

Sajnos ez eléggé beárnyékolta az egyébként fergeteges évvégi bulikat, elég nehéz volt szabadulni a gondolattól, hogy milyen látvány fog fogadni kis otthonomban. A szabaduláshoz ideiglenes megoldásként jó volt a Janka utasítására elfogyasztott pálinka, na meg a szuper házibuli Évinél :) sőt, vigasztalásképpen még otthon beszereztem egy álomszép fehér sony notebookot. Dehát előbb-utóbb eljött a január 2-i visszaút.

 

Azért annyi jó kiderült, hogy nagyon szerencsés vagyok azokkal az emberekkel, akiket itt ismertem meg. Attól kezdve, hogy leszálltam 2-án, mindenki engem kényeztetett és úgy segített, ahogy csak tudott! Mariáék először is rendet tettek a lakásban, még mielőtt megjöttem volna - tudva hogy eddig se voltam a várostól elragadtatva, komolyan tarthattak attól, hogy ha meglátom a felforgatott lakásomat, az első géppel hazaköltözöm és kereshetnek másik bérlőt :D Ezek után kijöttek elém a reptérre, hazahoztak, megitattak gintonic-kal, és miután összepakoltam, a tőlük kapott üveg glöggel (svéd forraltbor) együtt elvittek a lehető legjobb helyre: Fruzsi barátnőmhöz :)) Mert ugye amíg nem volt ajtóm, addig az otthon alvás kizárt volt. Úgy sejtettem, hogy kb addig leszek bánatos, amíg be nem lépek Fruzsihoz, és ez így is volt: a csajos esték, hajnalig röhögős pizsipartyval, kártyázással tényleg rendbetették a kis lelkemet.

Közben viszont újabb küzdelem kezdődött a belga vállalkozókkal, az internetszerelők után most a zárszerelők munkamoráljába tekinthettünk bele. Ugyanolyan. És persze mind külföldi, azaz többségüknek eleve esze ágában nem volt január első hetében itt tartózkodni.

Úgy nézett ki, hogy rosszabb esetben akár hetekig nem tudok otthon lakni, és a munkát-készülést is így kell majd intézni, ezért pár nap után átköltöztem Enikő kolléganőmhöz; ő épp most vett ki lakást az utcámban tőlem kb 100 méterre és van egy fölös hálószobája, amit elfoglalhattam.

Végül ma, mikor már teljesen elegem volt a rohangálásból meg a cuccolásból - csodák csodája - megjelent egy szerelő, egy egész új ajfófélfa kíséretében. Másfél óra alatt biztonságossá tette a ház összes ajtaját, azt se tudta az egész lakóközösség, hogyan rajongjuk körül. Ezek után Mariával még kb 3 órát takarítottunk nálam, majd nagy végre hazacuccoltam.

 

Erősen drukkoltam, hogy a héten rendeződjön a helyzet, mert a jövő héttől teljes gőzzel beindul a magyar elnökség, azaz kemény félév kezdődik a magyar tolmácscsapat számára. Nagyon topon kell majd lennünk, amihez nyugodt körülmények közötti készülés dukál... de azért a pizsipartykat muszáj lesz időnként megismételni, túl jól sikerültek ;-)