2011. április 28., csütörtök

Tavaszi szünet

Az előző bejegyzés címe (Jól vagyok, pihenek és járok haza) erősen ironikus volt, de szerencsére már nem váratott magára sokáig a jó kis bizottsági tavaszi szünet. Szerda este hosszú, tömött sorokban rajzottunk a reptér felé, már nagyjából az sem zavart minket, hogy a belga iskolai szünet miatt alig van busz (a brüsszeli közlekedési vállalattól nyilván nem elvárható, hogy belássa: a reptérre közlekedő delegációkat és tisztviselőket kevéssé érinti, mi van a helyi sulikban épp), sebaj, csak érjünk haza valahogy!
Bő négy nap kikapcsolódás következett. Pénteken hirtelen ötlet nyomán bepattantam apu mellé a kocsiba és lehúztunk a Balatonra. A balatoni kertbe persze mindig jó megérkezni, de amikor adott évben először látom meg az ismerős házakat, fákat, a kerti kutat, a lakókocsinkat, a tűzrakóhelyet, akkor mindig megállok egy kicsit, megrohannak az elmúlt év emlékei, és hogy mi minden változott azóta, hogy utoljára láttam ezt a képet. Az elmúlt pár év valahogy úgy alakult, hogy bizony mindig nagy változások voltak két balatoni szezon közt, és nem mindig kellemesek. Most viszont csak jó érzés volt bennem! Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogy a tavaly nyári „énemre” gondoltam a gondtalan balatoni bulikkal, a laukriszes lányokra, na meg Eta barátnőmre (hát igen, változások: azóta ő egyszer csak Angliában találta magát), és arra, milyen is volt előre inni a medve bőrére – nem tudva, mi lesz pár hét múlva, amikor leszáll a gép velem Európa másik felén. Hihetetlen, mi minden történt azóta, mennyire élvezem az új életemet, és milyen fantasztikus emberekkel találkoztam. A kert viszont pont úgy várt, ahogy tavaly hagytuk. Csodás idő volt egyébként, kimentünk a csónakkal, és amíg apu fogott két pontyot, én szépen barnultam, na meg relaxáltam és éreztem, ahogy a luxembourgi tanácsülésen elpattant idegeim a mesés tó közepén szépen összeforrnak :D




A mosoly a hétvége többi napján is megvolt: másnap irány Cegléd és a nagyszülők, terítéken a nagyi csirkepörköltje :P vasárnap pedig anyuval és Anettel kiugrottunk Szentendrére sétálni, marcipánmúzeumozni, na meg a sikátorban lángosozni egyet. Na és előrehozott anyák napját is tartottunk, a Szamos cukrászdában :)

Hétfő este ezek után mérsékelt lelkesedéssel repültem vissza, de szerencsére Fruzsi már itt volt és benne volt egy rögtönzött dvd-zős estében.
A kedd már munkanap lett volna, de nem voltam beosztva, ráadásul végre megfogadtam keresztmamám tanácsát és megnéztem a rendszerben az ülések listáját. Megállapítottam, hogy alig van meeting aznap (gondolom, a küldötteknek nemigen fűlt a foguk idejönni húsvét hétfő este), ráadásul magyar nyelv sehol nem lesz. Ergo úgy döntöttem, meghosszabbítom a szünetet, és elugrok Antwerpenbe vásárolgatni egy kicsit. Nagyon dicsérik az ottani bevásárlóutcát, és bizony okkal: nagyobb, több bolt van, a boltok tágasabbak és jobb a választék, mint Brüsszelben. Kulturáltabb is az egész: nincs az a tömeg, nem jár az ember térdig a szemétben, és legalábbis ezen az egy napon arab bandaháborúkhoz és nagyszabású rendőrségi műveletekhez sem volt szerencsém. És külön élvezet volt végre úgy vásárolni, hogy csak kiszóltam hollandul a próbafülkéből: ugyan legyen már kedves hozni egy M-eset! Brüsszelben belefáradtam már az eladókkal való kommunikációba: nem érti az angolt, nem érti a hollandot, én nem értem a franciáját, és a legfárasztóbb: nem érti, hogy nem értem – ennyi idő alatt már inkább felöltözöm és kimászok megnézni, van-e M-es vagy nincs. Olyan jó holmikat zsákmányoltam, hogy eldöntöttem: innentől csakis Antwerpenbe megyek shoppingolni - oké, messzebb van, de így legalább ritkábban szórom majd a pénzt :D
A következő két hét különleges lesz: bizony látogatóim akadnak majd szép számmal, a munka frontján is lesznek kihívások, szombaton pedig jön a hab a tortára: Jazzmijn Spring Time Show! Szóval úton vannak az újabb sztorik. Addig is mindenki gondoljon rám szombat este 8-kor, különösen a laukriszesek, akik telepátiával egy kis tánctudást is küldhetnének akár!

2011. április 19., kedd

Jól vagyok, pihenek és járok haza :D

A múltkori fülkegyűlésen – mert ilyen is van ám itt, havonta egy ebédszünetet kedves dán főnökünkkel szoktunk tölteni – a főnök megkért, hogy mindenki okulására (vagy inkább riogatására) ismertessem már azt a grandiózus éjszakát, amikor felelős voltam és 21 kabin volt a teremben 22 helyett. A történet átütő sikert aratott – még csak túl sem kellett cifrázni, elég volt néhány higgadt mondat: a körülöttem ülő 10 szabadúszó, aki viszonylag ritkább vendég nálunk itt és még nem hallotta a sztorit, nagyjából lefordult a székről a rémülettől. Majd a gyűlés végén egyikük odajött hozzám részvétet nyilvánítani, és megkérdezte: „azért jól vagy, ugye? meg pihensz néha? …és jársz haza, ugye???” :D
Köszönöm szépen jól vagyok, pihenek és persze, hogyne járnék haza, mondtam a kedves kolléganőnek. Igaz, hogy lassan tele a padlás ilyen rémsztorikkal , de hát legalább van miről blogot írni!
Ehhez képest aztán a fülkegyűlés másnapján megismerkedtem a luxembourgi tanácsülés műfajával (ld előző bejegyzés). Úgy gyanítom, ott pattanhatott el az az idegszálam (is?!), amelyik az alvásért volt felelős, mert azóta lényegében nem alszom.  Eddig csak hírből ismertem az alvászavart, mint a szinkrontolmácsolás egyik alattomos mellékhatását, közelebbről csütörtök óta barátkozom vele. A hétvégén még nem nagyon tűnt fel, mivel két este is bulizni voltam :D de aztán amikor vasárnapra 4 órát aludtam, és ennek ellenére másnap hajnali 2-ig nem bírtam elnyugodni, akkor kezdett a dolog gyanús lenni.
Az időzítés nem túl jó, mert azon kívül, hogy teljes erővel dübörög a magyar elnökség, még nyakamon a Jazzmijn Spring Time Show is. Ez a tánciskola olyan, hogy a tanév nagy részében kb lógattuk a lábunkat (legalábbis a Laukriszhez képest), most az utolsó pár hétben meg merevre feszülhetünk, hogy legyen valami a produkcióból. Ergo csöbörből vödörben találom magam, amikor egy stresszes munkanap után beesek az edzőterembe. A tegnapi nap sovány vigasza: már olyan jól tudok hollandul, hogy képes voltam heves vitát folytatni a tanárral. Konkrétan arról, miért pont velem tolt ki legjobban az egész csoportból egy olyan elemmel, amit képtelenség megcsinálni, és amivel még azt a szerencsétlen csoporttársamat is beégetem, akit lendületből el kéne kapnom (de eddig nemigen sikerült, és kétlem, hogy április 30-ig csoda történne).
Azt hiszem itteni fennállásom óta ilyen fáradt még egyszer sem voltam – de gondolom, mindenki sejti, mi éltet még: bizony a jól megérdemelt, bőkezűen ötnaposra szabott húsvéti bizottsági szünet. Zárjunk be szépen, aztán irány haza!

2011. április 15., péntek

Balsors a Platón

Hajdanában, valamikor az Európai Unió egy korai stádiumában valakik jókedvükben kitalálták, hogy a miniszteri szintű tanácsülések áprilisban, júniusban és októberben ne Brüsszelben legyenek már, hanem inkább Luxembourgban. A változatosság gyönyörködtet, na meg a luxembourgi szállodaiparnak is élni kell valamiből. Azóta persze utóbbi szereplőt kivéve nagyjából mindenki más a háta közepére kívánja ezeket az ingajáratokat, de most már nincs mit tenni, a szabály az szabály. Az sem hatja meg az illetékeseket egyébként, hogy fejenként/naponként több száz euróba kerül egy ilyen misszió, ami össznépileg/éves szinten újabb több százzal (ezerrel?) szorzandó. De hagyjuk most az európai adófizetők pénzét, és nézzük legfrissebb kalandjaimat. Októberben háromszor is majdnem elkerültem Luxembourgba, aztán ezek közül valami bámulatos szerencsével mindet megúsztam; most viszont ez a végzet is utolért, és nem is én lennék, ha nem mindjárt egy halászati és mezőgazdasági témájú ülést fogtam volna ki.
Szerda délután felpattantam tehát a megfelelő vonatra, gondosan betanult szószedetekkel, na meg tele lelkesedéssel, már csak azért is, mert elsőosztályú vonatjegy járt a bulihoz. Az illúziót ekkor még csak az rombolta, hogy az elsőosztályú wc-ben nem volt víz. Ott álltam szappanos kézzel, mint egy idióta, aztán elirányítottak két kocsival arrébb, de az ottani toalett meg egyenesen zárva volt. Rossz előérzetem lett, de amíg a szappant törölgettem a kezemről, elhessegettem. Aztán megérkezve a szálloda azzal kezdte, hogy zavaros magyarázat kíséretében legombolt rólam 50 euró előleget készpénzben. Sebaj, csak pozitívan: Eszter kolléganőm és egyben keresztmamám már vár, irány az indiai étterem. Istenit vacsiztunk, ami nagyon feldobta a kedvemet, és azt sugallta, rendben lesz itt minden.
Ehhez képest sajnos hajnali fél 4-kor kínzó torokfájásra ébredtem, ráadásul kis szervezetem egyáltalán nem kért a további alvásból. Végül a háromnyelvű hallistámat kellett elővennem, hogy valamin elunjam magam és elszenderüljek a hátralévő 4 órára, különben másnap jajjajj…
Még így is jajjajj volt. Reggel mindjárt a gyógyszertárban kezdtem. A luxembourgi gyógyszertáros néni a természetes gyógymódok híve volt, ilyeneket mondott, hogy menjek haza pihenni (hahhahhahaha). Minden meggyőzőerőmet be kellett vetnem – ékes német nyelven ugyebár, Luxembourgban a változatosság kedvéért a francia és a német a választék – hogy előhúzzon végre egy doboz lidocainos Strepsilst a pult alól, esélyt adva a mai nap túléléséhez. Szaladás a buszhoz.
A derék luxembourgiaknak is van ám hivatali negyedük, ők azonban ezt nem a városba erőszakolták bele, hanem tisztes távolságban, egy közeli hegytetőn (!) helyezték el. Ezt úgy hívják, hogy Plateau. A Plató :D megtekintését melegen ajánlom mindenkinek, aki naivan úgy véli, hogy a brüsszeli EU-negyed ronda. Építész kishúgom szerintem egész nap csuklott, ahányszor rá gondoltam annak az igényes épített környezetnek a láttán, ami ebben az egyébként méregdrága városban elénk tárult – a napot konkrétan az alábbi épületben (gumiszobában) töltöttük:

Sebaj, ha az esztétikum nem hajt minket, majd az adrenalin (meg a Strepsils). Brutális egy ülés volt, mindennel ami csak elképzelhető: miniszterek, politikai tét, stressz a köbön, kismillió háttérdokumentum, hadarva felolvasott beszédek egész álló nap, változatos témákban: a nagy tarisznyarákoktól a karbendazim-tartalmú növényvédőszerekig. A halneveket általában négyesével sorolták. Ezúttal négyen voltunk a kabinban, a szokásos 20 helyett gyakran 10 percenként váltottunk, és még így is elég volt bírni!
Valami csoda folytán én a sajtótájékoztatóra és a munkaebédre nem voltam beosztva, így a nap közepén 2 órán át kúrálhattam a fájós torkomat és fénypontként élvezhettem a Plató egyetlen valamirevaló építményét, a kétszintes Auchan-t (nem ér nevetni, nem vicc!!!) amiben még Zara és H&M is van ám. Némi terápiás ruhavásárlás után beszereztem azokat a cikkeket is, amiket a gumiszobában izzadó, még ebédszünetüktől is megfosztott szegény kollégák rendeltek, aztán irány a délutáni menet.
Amikor este negyed 7-kor végeztünk, nagyjából levegőt sem kaptam. Lekecmeregtem a Platóról és egy kamillatea kíséretében beájultam a vonatba, majd megállapítottam: Luxembourgban megtaláltam azt a várost, amit eddig hiába kerestem – ahonnan alig várom, hogy hazaérjek Brüsszelbe :)

2011. április 12., kedd

Párizs ostroma

Nemrég mondták nekem, hogy ha azt nem szeretem Brüsszelben, hogy piszkos, rossz a közbiztonság és a szolgáltatók/eladók harmatgyengén (sem) beszélnek angolul, akkor én Párizsba inkább a lábamat se tegyem be. Nos ennek ellenére vettem a bátorságot, na meg a TGV jegyet, és a hétvégén nekivágtam a dolognak. Egyszer úgyis el kell oda menni, és mi lehetne jobb alkalom erre, mint meglátogatni Petrust, Disneylandben dolgozó barátnőmet?! Gondoltam, legrosszabb esetben – ha tényleg igazuk van az okosoknak – találok egy olyan várost, ahonnan majd szívesen jövök vissza Brüsszelbe, és ez csak jót tehet a lelkivilágomnak. Na, félre a rosszmájúsággal, mielőtt valaki a fejemre koppint (igen Fruzsina, rád gondoltam) :D
Az indulás kicsit hektikus volt, mert előző este volt egy kis mulatozás egy kedves kolléganőmmel, aztán pénteken egész nap polgári jogi ülésen dolgoztam és felelőst játszottam (persze ki más lehetne a Head of Team egy ilyen napon, mint én) így bepakolni konkrétan az ebédszünetben rohantam haza… Aztán késő este, kétórás vonatozás után megérkeztem Marne-La-Vallée-be, ahol rég látott Petrám várt, és ahonnan együtt buszoztunk hozzá Bailly-Romainvilliersbe. (Huhh, már látom, ez a bejegyzés úgy fog elkészülni, mint a Luca széke, mondatonként ellenőrizgetni kell a francia cirkalmak helyesírását a google-ban :D ) Rövidre szabott éjszaka lett ez a pénteki is, mert másnap kora reggel nekiláttunk bevenni Párizst. A kora reggelnek köszönhetően megúsztuk a napközben akár 3 órásra duzzadó sort az Eiffel-toronynál, és egész hamar 276 méterről ismerkedhettem a várossal. Megállapítottam, hogy ilyen távolságból bizony szép. Sőt, csodaszép. De beszéljenek inkább a képek:

Az Eiffel-torony környékének érdekessége, hogy kb 3 méterenként állnak az illegális bevándorlók afroamerikai árusok, minden színű és méretű Eiffel-torony szobrocskákkal. Konkrétan elállják az utadat, sőt szemtelenül be is szólogatnak – Petrust pár perc leforgása alatt kétszer hívták Lady Gagának, ami szerintem nagyon vicces volt, szerinte meg nem annyira :D A fényképezkedés idejére hálistennek nyugtunk lett, mert megjelent a rendőrség, és ennek láttán bámulatos gyorsasággal felszívódtak, akiknek fel kellett.

A kötelező fényképek után megengedtünk magunknak egy kis pihit, sőt, egy kis luxust is: beültünk reggelizni a Trocadero egyik kávézójába. Nagyon rendben volt a bagett, megérte mind a 9 euróját :D

Utána pedig Sacré Coeur, Montmartre, Diadalív, Champs-élysées. Ezen végigsétálva már fájós láb, fél óra heverés a Louvre parkjának füvén. Isteni időnk volt egyébként, 23 fok és tűző napsütés! Némi regenerálódás után bemerészkedtünk a Louvre-ba is, hogy legalább egy szeletét feldolgozzuk, na meg ugye a Mona Lisát kötelező megnézni, mármint ha épp odaférsz a tömegtől. Hát, mondták, hogy nem egy gigantikus alkotás, de valójában még sokkal kisebb, mint amire számítottam. Sebaj, a hozzá vezető folyosón egymást érték a szebbnél szebb, egész falnyi festmények, úgyhogy a kötelező csalódás után is volt még mit nézni. A Notre Dame-mal zártuk (volna) a napot, de azt bizony becsukták az orrunk előtt.
Így aztán visszatértünk Marne-La-Vallée-ba, és vacsiztunk egyet a Café Mickey-ben. Ez egy Disneyland melletti étterem, ahol evés közben élő Disney-figurák szórakoztatják az embert, és lehet velük fényképezkedni is. Nagyon élveztük!

Vasárnap pedig a Disney-világot jártuk kifulladásig – lényegében minden érdekes dolgot sorra kerítettünk, ami tavaly nyáron kimaradt nekem. Voltunk filmvetítéseken, láttunk kaszkadőrshowt, és persze nem hagytuk ki a két itteni kedvenc thrill ride-omat: a Tower of Terror-t és a Rock’n’Roller hullámvasutat.

Vasárnap estére minden energiánk elfogyott, szerencse, hogy a TGV nagyon kényelmes, és már a hazaúton elkezdtem bepótolni a kimaradt alvásmennyiséget.
Isteni hétvége volt, Petrusnak ezúton is köszönöm az összes kényeztetést, kezdve onnan, hogy alhattam a padlóján :D egészen odáig, hogy elintézte a Disney belépőt :)
Párizsba pedig majd vissza kell menni, mert az egynapos maraton azért hagyott még néznivalót, és inkább felkeltette az érdeklődésemet, mintsem elriasztott volna. Úgyhogy (édesapám figyelj, most jön a tanulság, megfeszültem ám, hogy beleerőltessem a kedvedért!!!!! :D) szerintem továbbra sem hallgatok az okosokra.

2011. április 2., szombat

Felezünk

Csütörtökön fontos napot éltünk meg: letelt a magyar elnökség első fele. Hurrráááá! Innentől már kifelé megyünk a projektből. Szó se róla, nagyon büszke vagyok rá, hogy kis hazánk az EU élén van, a húzós témájú és/vagy miniszteri ülések meg június után is nehezek maradnak, de ami engem illet, a Head of Team pozíciót már nagyon szeretném lengyel barátainknak továbbpasszolni.

Mert múltkor is mi volt már megint?! Beosztottak délelőttre miniszteri ülésre, utána sajtótájékoztatóra, majd a kötelező másfél óra ebédszünet után egy harmadik ülésre. Mindhárom eseményen én lettem volna  a felelős. Nem tudom, miből gondolták, hogy a miniszteri ülés addig tart, amíg tervezték, és a sajtó sem fog csúszni - hát persze, hogy látványosat borult az egész nap. Az már elég hamar látszott, hogy a sajtóra is beosztott tolmácsokat ki kell vetetnem délutánról, mert nem lesz ebédszünetük. Később kiderült, hogy a többieknek se. Így aztán két telefonos kör a Planninggel, akik délben kezdtek kapkodni, hogy 66 ember helyére kit tegyenek délutánra. Nem tudtak mindenkit lecserélni, így azt az utasítást adták, hogy aki azt látja a programjában, hogy dolgozik délután, az nyugodtan késsen annyit, hogy meglegyen a másfél óra ebédszünete. Háhá, mire ezt lefénymásoltam, hogy körbeadjam a kabinokban, mit tesz Isten, vége lett a miniszteri ülésnek. Ott álltam, mint Bálám szamara:
- a team nagy része távozott anélkül, hogy értesíthettem volna őket, mi a helyzet a délutánjukkal,
- azaz rohamtelefon a Planningnek: "figyeljetek, ha dühös hívásokat kapnátok a kollégáktól, hogy nincs ebédszünetük, akkor nem én nem dolgoztam, hanem ők tűntek el, mire beértem az instrukciókkal"
- villámgyorsan össze kellene szednem 22 kabinból a titkos dokumentumokat, és ezt a cirka 10 kiló iratot fel kéne vinni az 5. emeletre az illetékeshez
- és 5 perc múlva kezdődik a sajtótájékoztató az épület másik szárnyában, ahol mint felelősnek, rég ott kéne lennem, de a miniszterektől zsúfolt lifteknél még csak tolakodni se nagyon lehet.

Szerintem ez az eset jól példázza, miért is mentem olyan lelkesen a Gúnárba, a péntek esti magyar elnökség-felező sörözésre :D Jó volt, jó volt... de egy dolog biztosan még jobb lesz: a magyar elnökség-záró sörözés.