Februári egyveleg

A mosogatógépet nyilván nem kötötték be, amíg beteg voltam, 10 nappal később én másztam be a boltba, hogy helló, mi újság. Jaaa, az pont tegnap megjött, mikor érek rá jövő héten? Szombaton. Aznap szabadságon van a bátyám (?!), márpedig magánál emelet van, ketten kellünk. Akkor hétfő délután, ha a kedves bátyja esetleg… Hétfőnként eleve nem dolgozunk (??!!).  Jó, akkor jön az orosz rulett: szerdán, reménykedve, hogy nem osztanak be. A szerda príma. Természetesen beosztottak. Ettől néha kicsit kiakad az ember, ha tolmács, hogy sohasoha nem lehet semmit se elintézni, mert nincs olyan, hogy most az egyszer hadd lépjek le, lecsúsztatom, behozom. Hogy nekünk mindig pont akkor kell ott lenni, amikor beszélnek, nem másnap, hát őrület.

Azért van, ami gyorsan megy. Ilyen a hollandoktatásom. Már belenyugodtam, hogy hónapokig fogják ezt is szervezni, rég menni fog a tanfolyam, mikor egyszer csak bezavarnak rá, de nem: az indulás hétfője előtti szerdán sms-ben értesültem róla, hogy hétfőtől mehetek. Kedves és hatékony kabinfőnököm kifogott valahogy a bizottsági bürokrácián, így már második hete élvezem a hétfő délelőtti négyórás intenzív hollandtanulást. Isteni, hogy nem hajnalban saját zsebből, és szerencsére a csoport szintje is bőven oké. Ja és nem gondoltam, hogy ilyesmit valaha megérek idegennyelv-tanulás terén, de most igen: végre valahol nekem a legjobb a kiejtésem :) yeah, yeah, yeah. Ím a flandriai élet egyik kellemes mellékhatása, a sok közül persze.

Egyebekben sok minden borzolja a kedélyeket itt mostanában: Brüsszelben STIB (vagyis BKV) sztrájk mert valaki agyonverte egy dolgozójukat, és csak 40 hónap felfüggesztettet kapott érte (az első sztrájk életem során amivel legalább nyomokban szimpatizálni tudok). El is indultam hajnalban autóval, be is értem 20 perc alatt, csak az tartott további egy órán át, hogy a Tanács elromlott mélygarázsbejáratától visszatolasson az egész sor, majd az addigra beállt dugóban elevickéljek a fél kerülettel odébbi másik mélygarázsbejáratig. A Zintézményeknél konyhássztrájk van már követhetetlen okokból (én mindig példásan megállom, hogy üssek :D pedig ha valaki, akkor ők embertelenül felhúznak szinte minden nap) aztán Overijse-ben meg hulladékkezelési reformok kavarják a vihart, de utóbbi téma annyira abszurd, hogy külön bejegyzést tervezek róla. A görög elnökség meg nagyon sokáig szeret ülésezni, épp ma javasolta egy kolléga, hogy hellén elnökség helyett (ld. múltkori bejegyzés a nevükről) igazából spártai elnökségnek kéne, hogy hívják magukat :D Aztán konyhai küzdelmek is vannak, valahogy mostanában megtalálnak itt ilyen sütni-főznivalóval, példamondatok: rossz a sütőm, de már bekevertem a muffinalapanyagot, illetve hetekig úton leszek, nem vihetem magammal azt a két padlizsánt. A két esetben az a közös, hogy egy ponton úgy tűnt, ehetetlenné rontottam a látszólag oké alapanyagokat, majd végül kiderült, hogy nem is. És kemény gálafelkészülés is van, összeszámoltam, X-plosion-éknél idén nyolc táncot kellene valahogy fejben tartanom, úgyhogy van is para, mert laukriszes emlékeim alapján 4-5 fölött elvesztem a fonalat, a Jazzmijn-ben meg eleve olyan volt a tempó, hogy évente 2-t kellett tudni. De mindent van mivel elfelejteni: tegnap mire hazaértem a háromórás próbáról, egy A4-es oldalnyi görög kifejezésgyűjtemény várt az asztalon, á lá örülök, hogy megismerhetem… Igen, a héten a pénzügyminisztereken kívül jön még a Kedves Mama is. Maradjanak velünk.

Nyelvkavalkád

Mióta Alexandrosznak híre ment a munkahelyemen, napi vicc a kollégáktól a mikor kezdesz dolgozni görögből?. Igazán kedves, köszi, tegnap már majdnem megjegyeztem, hogy jó étvágyat, de csak kitalált a fejemből valahogy ez is, pedig elmondtuk vagy négyszer. A Kedves Mama egy hét múlva esedékes látogatása nyilván nem para... :D

Per pillanat kicsit amúgy is soknak érzem ezt a káoszt, amiben működöm. Egyrészt még nem igazán kaptam levegőt a friss magyarról-angolra kombinációm után, még rengeteget kéne rajta dolgozni. Főleg, mivel nagyokosan a magyar csapatbeli angol B-sekhez mérem magam – mert máltaiból meg lettből igazi önbizalomépítő angol teljesítményeket hallok, de nálunk pont mindenki penge és kész. Jobb napjaimon ez persze hihetetlenül motivál, csak nem minden nap jó ugye. Közben németül se kéne elfelejteni, de arra persze semmi idő nincs. Abból próbálok ilyen intenzív okításokat megcsípni, januárban is egy hétig tanítgattak, akkor persze a többi nyelven felejtettem el, de legalább a németemet pofozgattam egy kicsit, pár hétig jobban is értettem. Amellett, hogy ez a tolmácsok Mekkája, és hihetetlen lehetőségek vannak, azért örök zsonglőrködés is ez. Na és akkor múlt héten eljött az éves teljesítményértékelő beszélgetés, ahol kiderült, hogy elő kell húznom egy következő nyelvet, azaz kezdhetem hivatalos hollandtanulmányaimat. Hát ezzel ambivalensen vagyok: egyrészt alapjában véve már beszélek és nagyon szeretem, meg akkor innentől nem negyven euróért lesz hollandórám hajnalban, hanem ingyen, munkaidőben. Másrészt viszont akkor ketyeg ennek is az óra: Barrosso nem a végtelenségig finanszírozza az ember ilyen passióit passzióit, hanem három évig, utána dolgozunk róla – vagyis megértünk a félig hántolt rizstől a kiutasításon át a tengerügyi alapig mindent, amit csak meghallunk. Ami azért mégsem annyi, hogy helló, milyen volt a hétvégéd, jobbra forgás, balra lábemelés táncon, illetve kérek/nemkérek szatyrot a boltban. Ráadásul a hollandoktatás kettes szintje, ahová passzolnék, jövő héten indul, viszont az engedélyezési eljárás márciusban van :D ergo most épp várjuk, hogy leelőzzön a csoport, mire beülhetek az órákra. Az uniós bürokrácia gyöngyszemei...

A múlt hét aztán amúgy is viszontagságos volt, a teljesítményértékelésen kívül elkaptam egy vírust, ijesztegett némi múló térdfájás, és még fapados járattal is küzdeni kellett. Mert ugye táncon a fellépőcsoporttal kéthetente vasárnap próbálunk, de mivel a többség évente sokat mondok ha kétszer kiteszi a lábát Overijse-ből, nekik aztán nyolc, hogy melyik vasárnap, így mire napvilágra került az ütemterv, rég meg kellett vennem a repjegyeimet, = wizz flex-re kényszerülés, = hajnali 4-kor kelés, csomagért aggódás, ülésért közelharc ésatöbbi. Már egész jól voltam vírusilag, de aztán ma megpróbáltam dolgozni, és hirtelen elkezdett rázni a hideg, meg újra fájni a torkom, így már nemigen voltam vitatkozós kedvemben, amikor az orvos kiírt a hét további részére.

Viszont most, hogy egy éve lakom szeretett kis "új" rezidenciámban, na meg az összes fentiekre tekintettel is, megajándékozom magam egy mosogatógéppel. Hátha véletlen bekötnék, amíg itthon tengődöm, majd szóba elegyedek a flamand szerelővel, hogy tanuljak addig is – már ha ő meg nem lengyel lesz persze…